
Our history
Az Alfa Grade Kft. 2014. január 21-én alakult, jelenleg 18 munkavállalót foglalkoztat, gépszerelőket, hegesztőket. Ugyan cégünk fiatalnak mondható, azonban munkavállalóink több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek.
Megrendelőink között számos hazai és külföldi nagyvállalat szerepel továbbá kis- és középvállalatok, valamint társasházak, melyek száma folyamatosan bővül.
Feladataink közt a több mint 100 éves múltú, Európa legnagyobb kukorica feldolgozó üzemének számító Hungrana Kft. cukor üzemeinek, gépészeti munkálatainak ellátása szerepel, melyet gyakorlott géplakatosaink végeznek.
Our experience
Gajzer Tibor vagyok, az Alfa Grade Kft. ügyvezetője, okleveles gépészmérnök, a Magyar Ipari Karbantartók Szervezetének Élelmiszertagozatának volt elnöke, jelenleg elnökségi tagja.
Diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem 1994-ben, majd a szabadegyházi Hungrana Kft.-nél helyezkedtem el, ahol rövid idő alatt karbantartás vezetői pozíciót is betöltöttem. Ezáltal több mint 30 éves vezetői gyakorlattal rendelkezem, az ipari karbantartási területén.
Továbbá több milliárdos értékű élelmiszeripari, energetikai beruházás megvalósítását irányítottam, illetve vettem részt azokban.
Számunkra fontos a megrendelővel való együttműködés jegyében a kölcsönös bizalom kialakítása, ezért minden megrendelés során közvetlenül velem tarthatnak kapcsolatot.


Our Workshop
Our premises are located in Dunaújváros, at Verebély út 14, where our highly skilled employees carry out their daily work in our workshop equipped with quality tools.

Gajzer Tibor
Ügyvezető
